SZERETNÉ, HOGY BÁRMILYEN GUMIABRONCS HULLADÉK INGYENESEN ELSZÁLLÍTÁSRA KERÜLJÖN A TELEPÜLÉSÉRŐL?

Szerződjön velünk!

GUMIHULLADÉK LEADÁS ÖNKORMÁNYZETOK ESETÉBEN

Mit kell tudnom?

A MOHU Zrt. az átlátható és egységes partnerkezelés céljából létrehozta elektronikus ügyintézési felületét, a Partner Portált. Az önkormányzatoknak ezen a felületen szükséges regisztrálniuk a köztisztasági hulladékkal kapcsolatos szolgáltatásokra, valamint az intézményi hulladékszállításra vonatkozóan.

A MOHU Zrt. célja, hogy a szemléletformáláson, a hulladékgazdálkodási folyamatok résztvevőinek bevonásán és együttműködésén keresztül határidőre teljesítse a magyar kormány és az EU által megfogalmazott begyűjtési, lerakási, illetve újrafeldolgozási célokat. A hosszútávú stratégia alapja egy országosan egységes, kiszámítható hulladékgazdálkodás megteremtése, aminek egyik fontos eleme az önkormányzatok együttműködése és rendszeres adatszolgáltatása.

(forrás: https://mohu.hu/nem-lakossagi-ugyfelek/onkormanyzatok)

Önkormányzatként mit kell tennem?

Amennyiben Ön egy önkormányzat képviselőjeként jár el, az alábbi lépéseket kell megtennie, hogy hulladék elszállítást rendelhessen:

ÖNKORMÁNYZATOK

gazdálkodó szervezetek

REGISZTRÁCIÓJA

FELHASZNÁLÓI REGISZTRÁCIÓ
1.
PARTNER REGISZTRÁCIÓ
2.
SZERZŐDÉSKÖTÉS
3.
A
HA MÁR VAN
KÖZTISZTASÁGI SZERZŐDÉSE
B
HA CSAK GUMIHULLADÉK
ELSZÁLLÍTÁSÁRA SZERETNE SZERZŐDNI

FONTOS

A céges regisztrációval ELLENTÉTBEN az önkormányzatok esetében a „cikknév” mezőbe
a „koncesszió előtti vegyes gumiabroncs hulladék”-ot kell beírni!

RENDELÉS LEADÁSA
4.

FONTOS

A gyűjtésre ne 1 napot szánjanak, hanem inkább egy hetet,
hogy mindenkinek legyen ideje odaszállítani a hulladékot!

Amikor letelt a leadás határideje, kérjük, küldjenek egy fotót számunkra,
hogy könnyebben fel tudjunk készülni minden forgatókönyvre,
és Önöknek minél kevesebb teendője maradjon!

Köszönjük

SZERETNÉ HATÉKONYAN MEGHIRDETNI A HULLADÉKGYŰJTÉST? NINCS KAPACITÁS HIRDETÉST TERVEZNI?

Töltse ki az űrlapot, és átirányítjuk a szórólap és plakát minták letöltési oldalára!

Ha elakadt, segítünk!

Amennyiben a regisztráció során bármilyen problémába ütközik, írjon nekünk, vagy hívjon bennünket és kollégáink készséggel állnak rendelkezésére!

KOLLÉGÁINK VÁLASZOLNAK

KÉRDÉSE VAN?

Amennyiben bármilyen kérdése lenne, készséggel állunk rendelkezésére az alábbi űrlap kitöltése után. Nagyon sok kérdésre választ talál a Gyakori kérdések oldalunkon is!