ÖNKORMÁNYZATOK, ÓVODÁK, ÁLTALÁNOS ISKOLÁK, FIGYELEM!

Elindítjuk az Álomjátszótér Programot!

FIGYELEM! A videóban „általános iskolások” szerepelnek, de a nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázatot megnyitottuk óvodások számára is, nem szeretnénk, hogy bárki kimaradjon! 🙂
Köszönjük!

Mi az az Álomjátszótér Program?

Mindennél fontosabb számunkra, hogy a környezetünk tiszta és rendezett legyen.

A Trendi Car Trans Kft. csapata elkötelezetten dolgozik azért, hogy minden településén előrelépést érjünk el ezen a téren, de ami még ennél is fontosabb, az az, hogy a következő generáció már magától értetődőnek vegye, hogy mennyire vigyáznunk kell a környezetünkre.

Az Álomjátszótér Program egyszerre rajzverseny óvodások, általános iskolások számára és gumiabroncs hulladék elszállítási program önkormányzatok számára.

Környezetünk védelme alapvetően a fiatalok edukációjával kezdődik!

Erre szeretnénk felhívni a figyelmet egy kimondottan óvodásoknak és általános iskolásoknak létrehozott rajzpályázattal, ahol a szakmai zsűri által legkreatívabbnak ítélt alkotás készítője díjazásban részesül.

A pályázat fő fókusza a környezetvédelem, ezért azon önkormányzatok iskolái vehetnek részt a pályázatban, amelyek önkormányzata már kért gumihulladék elszállítást a Trendi Car Trans Kft.-től.

A pályázatra benyújtott rajzok témája az Álomjátszótér, emellett valamilyen formában az újrahasznosításnak, környezetvédelemnek is meg kell jelennie az alkotásokon. Az értékelés során a legfőbb szempont a környezetvédelem fontossága lesz, melyet egy független csapat fog értékelni. Nem feltétlen a legszebb rajz fog győzni, hanem a legérdekesebb.

Azon önkormányzatok, akik 2024. október 14. és december 31. között gumihulladék elszállítást kérnek tőlünk, automatikusan részt vesznek egy sorsoláson, melynek keretében közjegyző jelenlétében kisorsolunk egy települést, ahol 2025-ben egy új, újrahasznosított gumielemek felhasználásával készült játszótér felépítését támogatjuk meg!

Ennek folyamatáról ezen az oldalon tájékozódhat részletesebben!

A nyeremény

Azon önkormányzatok, amelyek megfelelnek a pályázati feltételeknek, automatikusan részt vesznek egy sorsoláson, melynek fődíja: a Trendi Car Trans Kft. támogatásával felújított maximum 100 m²-es játszótér terület, amely fókuszáltan újrahasznosított gumi elemekből készült. A pontos részletekről akkor tudunk egyeztetni, ha már kiderült, hogy milyen lehetőségek vannak az adott településen.

Azon 15 évnél fiatalabb óvodások és általános iskolás diákok pályaműveit, akik megfelelnek a pályázati feltételeknek, egy szakmai zsűri fogja elbírálni, a kiválasztott rajz tulajdonosa pedig 1db családi állatkerti belépőt nyer, a nyertes otthonához közeli, általa kiválasztott állatkertbe.

Hogyan tudok jelentkezni az Álomjátszótér Programra?

  • Az önkormányzatnak rendelkeznie kell profillal a MOHU weboldalán (amennyiben nincs, segítünk létrehozni!)
  • Az önkormányzat kért már, vagy 2024. december 31-ig kérni fog gumiabroncs hulladék elszállítást a Trendi Car Trans Kft.-től
  • Az önkormányzat területén működő óvodából vagy általános iskolából legalább 1 érvényes pályázat érkezett be az Álomjátszótér rajzpályázatára

Hogyan tudok jelentkezni az Álomjátszótér rajzpályázatra?

Amit mi biztosítunk

  • A pályázat átláthatóságát és közjegyző általi felügyeletét
  • A résztvevő iskola nevével kitöltendő szórólapot, amely a pályázat népszerűsítésére szolgál
  • Az Álomjátszótér ingyenes felépítését a nyertes településen
  • Az Álomjátszótér rajzpályázat nyertesének nyereményét

A pályázat népszerűsítéséhez szükséges szórólap ezen a linken tölthető le.

A részletes játékszabályzatot itt olvashatja el.

ÁLOMJÁTSZÓTÉR PROGRAM

ITT TÖLTHETŐ FEL A PÁLYÁZAT

Kérjük, hogy a pályázathoz tartozó fotót az űrlapon található "Fájl feltöltése" résznél csatolják!
Egyszerre több fájl is feltölthető egy iskolából, kérjük vesszővel elválasztva töltse ki a neveket, a rajzokra pedig kézzel írja rá a pályázó nevét, hogy beazonosítható legyen!
Köszönjük!